Katolikus hit- és erkölcstan

Szeretettel köszöntjük!

Honlapunkon szeretnénk rövid tájékoztatást adni a katolikus hit- és erkölcstan oktatásról, illetve lehetőséget nyújtani arra, hogy jobban megismerhessék az Önök által kiválasztott iskolában tanító hitoktató kollégáinkat.

Mi jellemzi a katolikus hit- és erkölcstan órát?

"A gyermekek olyanok, mint a tükör. Ha szeretettel veszik őket körül, ők is szeretetet sugároznak. Ha azonban a szeretet hiányzik, semmit sem tudnak visszaadni." Anthony de Mello

Hisszük, hogy a gyermekek csak akkor képesek a növekedésre, ha szeretet veszi körül őket.

Éppen ezért törekszünk arra, hogy szeretetteljes légkört teremtsünk számukra, közösséget alakítunk, ahol jó együtt lenni; játékos módszerekkel tanítunk és tanulunk, hogy örömteli élmény lehessen minden óra.

A katolikus hit- és erkölcstan órán arra szeretnénk nevelni a gyermekeket, hogy legyenek fogékonyak a szépre, a jóra, az igazra; legyenek nyitottak önmaguk, társaik, és az őket körülvevő valóság megértésére, Isten megismerésére.

Mit tanítunk a katolikus hit- és erkölcstan órán?

A katolikus hit- és erkölcstan órán a bibliai történeteken keresztül, Jézus tanítása és a katolikus Egyház tanításai alapján a gyerekek - életkori sajátosságaiknak megfelelően - megismerkedhetnek Isten szeretetével, Istennel élő kapcsolatot alakíthatnak ki, aki biztos támasz az életükben.

Olyan témakörökkel és kérdésekkel foglalkozunk, amelyek hozzájárulnak a gyermekek erkölcsi érzékének, lelkiismeretének fejlődéséhez, miközben a gyermekek maradandó értékeket erősítenek meg magukban, fejlődnek bennük azok a pozitív belső késztetések, illetve erények, amelyek segítenek a jó és a rossz felismerésében, értékeken alapuló, felelős döntések meghozásában.

Hisszük, hogy ezek az értékek biztos támpontot jelenthetnek gyermeke életében.

Ki járhat katolikus hit- és erkölcstan órára?

Mindenkit szeretettel várunk a katolikus hit- és erkölcstan órára. A jelentkezésnek nem feltétele, hogy a gyermek meg legyen keresztelve.

Ki tartja a katolikus hit- és erkölcstan órát?

Church20 Plébánia: Budapest-Újpesti Egek Királynéja Főplébánia

Cím: 1041 Budapest, Lőrincz utca 35-37.

OM azonosító: 034865-001 oktatas.hu dari.oktatas.hu

Van hatosztályos tagozata: Tick round red20 Nem

Csak fakultatív oktatás: Tick round red20 Nem

Thumb150 img 1808c

Barta Angéla

Bemutatkozás

Minden fogadalmas szociális testvérnek van egy mottója. Az enyém: „Szeretetet az Isten.” 1 Jn 4,16
Bár hívő katolikus családból származom, mégis szükségem volt a megtérésre. 14 éves koromban egy gyónás nyomán mondtam igent Jézusnak, és kezdtem el járni hittanra. Ez a közösség felgyullasztotta a szívemet, és kis idő múlva arra vágytam, hogy Jézus örömhírét sokaknak átadhassam. Első diplomám után ezért végeztem el Budapesten a Hittudományi Akadémia nappali tagozatán a teológus szakot, és nyertem licenciátusi fokozatot. Már 1990-ben, egyetemi éveim alatt el kezdtem hittant tanítani, amit csak külföldi tanulmányaim miatt szakítottam meg bő másfél évre. A Karizmatikus Megújulásban betöltött elnöki szolgálataim mellett is folytattam, mert olyan szívesen adom át tapasztalataimat óvodától felnőttekig. Törekszem a hitet úgy átadni, hogy az felismerés és öröm legyen. Jelenleg a Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban tanítok zömében felsősöket és gimnazistákat. A személyesség számomra kulcsfontosságú a képzésben. Hangsúlyt fektetek a tanárokkal való együttműködésre, és a szülőkkel való kapcsolatra. Ezért hívom őket is közös lelki alkalmakra. Egyre több lehetőségem adódik a felnőttek szolgálatára, így lelkigyakorlatok, képzések, kurzusok tartására. 2011-ben a SOTE-n lelkigondozói végzettséget szereztem. Bő 12 éve tartom fiatalokkal együtt a bérmálkozók lelkigyakorlatát, aminek neve: Apostolképzés. 1996 óta tartok Emberhalász Szemináriumot munkatársaimmal a VIII. ker-i Szent József Plébánián és 2019. óta Bibliaórát Roska Péter atyával Újpesten a Szent József Plébánián. Mindehhez erőt ad a napi szentmise és a személyes imaéletem, amiből táplálkozom. Erőnlétemhez hozzátartozik a heti legalább 2500 m úszás és a gitározás. A Szentlélek újabb és újabb területeket nyit meg Egyházunkban, és én örömmel követem.

Thumb150 profilk%c3%a9p

Végh Zsoltné

Bemutatkozás

2019-ben lettem hitoktató, és a gyerekek Gigi néninek szólítanak.
Az erdélyi Pápa látogatás után kaptam meghívást arra, hogy hitoktató legyek. Nagy öröm volt a számomra ez a lehetőség, mert nagyon szeretek gyerekekkel dolgozni, játszani, nevetni, beszélgetni. Érdekel, hogy miként gondolkoznak, és én is sokat tanulok tőlük.
Az órák szinte nem is tanórák, hanem egy általam hozott, vagy tankönyvi témával kapcsolatos gondolatok, érzések átbeszélése. A tanulóim nagyon szeretik, hogy fontos a véleményük
Fontosnak tartom, hogy a gyerekek ne feszengjenek az óráimon, ezért általában játékkal fejezzük be a hittant.
Férjemmel 5 gyermeket nevelünk, és a hosszú évek tapasztalata (a legidősebb gyermekeim 21 évesek) azt igazolta, hogy a kommunikáció nagyon fontos egy közösségben, legyen az család, vagy osztály. Ha az ember elmondhatja gondolatai, akkor fontosnak érzi magát, és küzdeni fog az elképzeléseiért.
Az Újpesti Egek Királynéja Főplébániához tartozom.
Hobbim a családommal és barátainkkal kirándulni, társasjátékozni, szórakozni (pl:számháború, hittantáborok és gyerek programok szervezése)
Leendő elsősök, nagyon várom, hogy találkozzunk!

Összesen 2 találat

Mit tegyen, ha gyermekét katolikus hit- és erkölcstanra szeretné járatni?

  • amennyiben gyermeke 1. osztályos lesz, akkor beiratkozáskor írásban jelezze szándékát az iskola felé
  • amennyiben a gyermeke már másodikos vagy felsőbb osztályba jár, akkor május 20-ig jelezheti írásban szándékát az iskola felé

A nyomtatvány ide kattintva letölthető.

Szeretettel várjuk gyermekét!


Budapesti Katolikus Hitoktatási Felügyelőség

Iroda: 1071 Budapest, Damjanich utca 48. Ügyeleti félfogadási idő: hétfő, szerda, csütörtök 10:00-15:00 óra

Postacím: 1406 Budapest, Pf. 1.

Adószám: 19639460-1-42

E-mail: info@ebphitoktatas.hu